CSBO Kft Logo

Karrier

Cégünkről: A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. a család- és népesedéspolitikai eszközök és családtámogatások kialakításával és működtetésével, a gyermeket vállaló és nevelő szülők támogatásával, a munka és a család összeegyeztetésének és összekapcsolásának biztosításával, a női jogok érvényesülésének figyelemmel kísérésével, valamint a nemzedékek közötti együttműködés erősítésével összefüggő kormányzati feladatok megvalósításában működik közre. Továbbá a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok és a kapcsolati erőszak áldozatai számára az esetleges krízishelyzetben történő éjjel-nappal elérhető segítségnyújtási lehetőségek biztosításában. Társaságunk elkötelezett a munkahelyi esélyegyenlőség megvalósításában, ezért megváltozott munkaképességű potenciális munkavállalók jelentkezését is várjuk.



INFORMATIKAI FEJLESZTŐ

A pozícióról:

Dinamikus cégünk informatikai csapatába keresünk fejlesztő kollégát, a projektek működtetése során felmerülő szoftver igények fejlesztésére, teljes munkaidőben, de akár részmunkaidőben a munkavégzés helye rugalmas.

 

Feladatok:

·        A vállalat projektjeinek megvalósítása során felmerülő szoftver igények lefejlesztése. Példák a teljesség igénye nélkül: kutatási weboldal fejlesztése, komplett OMR rendszer fejlesztése, intranet stb.

 

Elvárások:

·        Fejlesztésben szerzett 1 éves tapasztalat a felsorolt nyelvek valamelyikén: php , java, javascript (nodejs), és az adott nyelven legalább egy keretrendszer ismerete

·        Jó kommunikációs készség

 

Előnyök:

·        Az alábbi programok, adatbázis-kezelő szoftverek, keretrendszerek ismerete előnyt jelent:

·             Laravel, react, nodejs

·             Mysql, mssql

·             GIT verziókezelő

·             Docker

·        Projektekben vagy KKV szektorban szerzett tapasztalat előny

·        Középfokú vagy felsőfokú végzettség előny

 

Munkavégzés helye:

1134 Budapest, Tüzér utca 33-35., 3-as metróval, 1-es villamossal jól megközelíthető iroda

 

Amit mi kínálunk:

·        Határozatlan idejű, teljes vagy rész munkaidős munkaviszony

·        Versenyképes jövedelem

·        Cafetéria

·        Céges lap-top

·        Céges mobiltelefon

·        Rugalmas munkaidő

·        Szakmai kihívások, változatos feladatok, dinamikus környezet

 

Kezdés dátuma:

Kiválasztást követően azonnal

 

Jelentkezés módja: 

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, személyes adatait, szakmai életútját bemutató, fényképes önéletrajzát a karrier@csbo.hu címre „Informatikai fejlesztő” tárggyal kérjük megküldeni.

 

Jelentkezési határidő: 

2019. augusztus 31.