Hírek

Elindult a KINCS


Hivatalosan is megkezdte működését a KINCS. A szervezetet Fűrész Tünde irányítja. Novák Katalin államtitkár az eseményen úgy fogalmazott: kevés olyan ország van, ahol annyi családszervezet működik, mint Magyarországon.

A Családszervezetek V. konferenciáján hivatalosan is megkezdte működését a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért. A KINCS-et megbízott elnökként Fűrész Tünde vezeti.

Jelentős erő a családszervezeteknél

Az eseményt a Nagycsaládosok Országos Egyesületével közösen szervezték, a konferencián, amelyen nagycsaládos tagkártyákat is átadtak, 18 hazai családszervezet képviselője is részt vett. Fűrész Tünde úgy fogalmazott: családszervezetek nélkül a népesedéspolitika ma nem tartana ilyen magas szinten.

Kutatásokkal, nemzetközi kapcsolatokkal a családokért

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mérföldkőnek nevezte a KINCS megnyitását. Kijelentette: a szervezet segíti majd a családpolitika tovább fejlődését, a közös gondolkodást. Mint mondta, nem véletlen, hogy az első nyilvános rendezvény a családszervezetekkel közösen történik, hiszen 2010 óta a kormány partnernek tekinti őket.

Úgy fogalmazott: itt, most olyan emberek vannak, akiknek a család mindig is kincs volt. Kevés olyan ország van, ahol ennyi családszervezet működik, és még képesek is összefogni, közös célokat meghatározni. Nem rivalizálás, hanem közös építkezés jellemzi őket. A családpolitikai döntései sokszor ezektől a szervezetektől érkeztek, itt gyökezernek. Valós tagsággal rendelkeznek, a családokat képviselik.

A KINCS-csel összefüggésben megjegyezte: olyan intézet lesz, amely nemzetközi kapcsolatok révén is a családokról szóló döntések meghozatalában segít, egyebek mellett megerősítő kutatásokat is végez majd. Fűrész Tündével kapcsolatban megjegyezte: olyan partner, aki a korábbi döntések részese, számos javaslat kezdeményezője. A KINCS Kopp Mária szociológus nevét viseli, aki férjével a családok érdekeiért dolgozott.

Szólt arról is, hogy 2018 a családok éve. Bár már eddig is több olyan döntés született, amely a családok érdekeit szolgálja, most a korábbiakhoz képest még inkább középpontba kerültek a családok. Ezeket szolgálják a gyarapodó rendezvények, programok is.

Az államtitkár néhány, idén életbe lépett intézkedést is megemlített. Magasabb lett a kétgyermekesek családi adókedvezménye, egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb lett a csok igénylése. A fiatalok diákhitelének visszafizetésében is jelentős kedvezmény lépett életbe.

Kedvezmény több mint 2000 helyszínen

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke is megerősítette: az elmúlt két évben szorosabb kapcsolat alakult ki a családszervezetek között. Beszélt arról is, hogy jelentősen bővült a tagkártyához kapcsolódó kedvezmények köre, amelyeket több mint 2000 helyszínen vehetnek igénybe a kártyatulajdonosok. Megállapodás kötöttek a nemzeti parkokkal, több szállodai ajánlat is van. Átlagosan 5-25 százalékosak a kedvezmények, de van, ahol 50 százalékkal kell kevesebbet kell fizetniük a nagycsaládosoknak. Bejelentette: a Telenorral is együttműködési megállapodást kötött a NOE.

Forrás: Család.hu

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu