CSBO Kft Logo

Karrier

Családanyaként nehéz elhelyezkednie a munkaerőpiacon? Szinte lehetetlen összeegyeztetni a magánéletet és a munkát? Cégünk, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. fontos társadalmi problémák megoldására kidolgozott projektekben működik közre a tervezéstől a megvalósításig. E projektek széles és igen speciális témákat fognak össze, melyekben akár Ön, vagy a környezetében élők is érintettek lehetnek. Projektjeink kiemelt céljai közé tartozik többek között a családok és szülők támogatása, a munka és a család összeegyeztetésének segítése, az édesanyák elhelyezkedésének megkönnyítése, a gyermek- és ifjúságpolitika eszközrendszerének alakítása, valamint a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés és segítségnyújtás is. Társaságunk elkötelezett a munkahelyi esélyegyenlőség megvalósításában, ezért megváltozott munkaképességű munkavállalók jelentkezését is várjuk. Szeretne stabil, hosszú távú munkát, ahol lehetősége van a szakmai fejlődésre, előre lépésre és folyamatos kihívásokra? Szívesen dolgozna egy dinamikus, fejlődő környezetben, ahol elhivatott szakemberek egy emberként dolgoznak nemes, országos szintű közösségi célok elérésén? Csatlakozzon hozzánk Jogi Igazgatóságunkra



Közbeszerzési szakértő

    Mik lesznek a feladatok?

• közbeszerzési és beszerzési eljárások teljes körű előkészítése és lebonyolítása, illetve közreműködés ezen feladatokban

• közbeszerzési és beszerzési eljárások elektronikus felületeinek kezelése

• közbeszerzési és beszerzési eljárások teljes körű dokumentálása (felhívások, dokumentációk stb.)

• tájékoztatók, döntés előkészítő dokumentumok, kapcsolódó szerződéstervezetek közbeszerzési szempontú véleményezése

• kapcsolódó adatszolgáltatások teljesítése

• kapcsolattartás az ügyfelekkel

• közreműködés hatósági ellenőrzésekben

 

 

    Elvárások:

• felsőfokú végzettség

• legalább 3-5 év szakmai tapasztalat közbeszerzési és beszerzési eljárások teljes körű lebonyolításában (előkészítéstől a szerződéskötésig)

• közbeszerzési jog, valamint a vonatkozó joggyakorlatok magabiztos ismerete

• önálló munkavégzés

• rendszerszintű, komplex gondolkodás

• proaktív, probléma megoldó szemlélet

• jó tárgyalási- és szervezőkészség

    

Előnyt jelent:

• jogi végzettség

• közbeszerzési referensi végzettség

• közbeszerzési eljárások központi ellenőrzésében szerzett tapasztalat

 

Amit kínálunk: 

• határozatlan idejű munkaviszony 

• teljes munkaidős jogviszony

• versenyképes jövedelem 

• béren kívüli juttatás

• igényes és változatos, folyamatos szakmai fejlődést biztosító feladatok

• dinamikus környezet, fejlődő vállalati háttér

• támogató csapat, jó hangulatú munkahelyi légkör

• stabil, hosszútávú munkalehetőség

 

   Miért érdemes velünk dolgozni:

• mert mi számíthatunk egymásra, szakmai és emberi közösséget alkotunk,

• nálunk az emberi kapcsolatok különösen fontosak, 

• nyitott, közvetlen légkörben valósíthatja meg Önmagát és tisztelettel bánunk egymással,

• sikereivel, szakmai tudásával karrierjét folyamatosan fejlesztheti.

 

Munkavégzés helye:

Budapest, 13. kerület

 

Kezdés dátuma:

Kiválasztást követően azonnal 

 

Jelentkezés módja: 

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, személyes adatait, szakmai életútját bemutató, fényképes önéletrajzát a karrier@csbo.hu címre „közbeszerzési szakértő” tárggyal kérjük megküldeni.

 

Jelentkezési határidő: 

2020.10.22.