Karrier

Dinamikus, 6 fős HR csapat keresi HR asszisztens Munkatársát egy agilis és segítőkész Kolléga személyében, aki az osztály adminisztratív támogatását ellátja és ötleteivel segíti a működés egyszerűsítését, javítását és a Munkatársak HR támogatását.



HR asszisztens munkatársat keresünk

Cégünkről:

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. a család- és népesedéspolitikai eszközök és családtámogatások kialakításával és működtetésével, a gyermeket vállaló és nevelő szülők támogatásával, a munka és a család összeegyeztetésének és összekapcsolásának biztosításával, a női jogok érvényesülésének figyelemmel kísérésével, valamint a nemzedékek közötti együttműködés erősítésével összefüggő kormányzati feladatok megvalósításában működik közre. A család- és népesedéspolitikai célok elérése érdekében hatásvizsgálatokat, adatgyűjtést, tényfeltáró, elemző, stratégiai és döntés-előkészítő tanulmányokat készít, szakmai tájékoztató fórumként honlapot működtet, folyóiratokat és időszakos kiadványokat terjeszt, illetve olyan szakmai továbbképzéseket, műhelyeket szervez, és kiemelt projekteket tervez és valósít meg, melyek nemzetközi egyezmények végrehajtásában is szerepet játszanak. A Társaság közreműködik továbbá a kormányzat gyermek- és ifjúságpolitikájának kialakításában, valamint a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok és a kapcsolati erőszak áldozatai számára az esetleges krízishelyzetben történő éjjel-nappal elérhető segítségnyújtási lehetőségek biztosításában.

Társaságunk elkötelezett a munkahelyi esélyegyenlőség megvalósításában, ezért megváltozott munkaképességű potenciális munkavállalók jelentkezését is várjuk.

 

A pozícióról:

Dinamikus, 6 fős HR csapat keresi HR asszisztens Munkatársát egy agilis és segítőkész Kolléga személyében, aki az osztály adminisztratív támogatását ellátja és ötleteivel segíti a működés egyszerűsítését, javítását és a Munkatársak HR támogatását. 

 

Elvárások:

• Középfokú végzettség, felsőfokú végzettség előny

• HR vagy adminisztratív területen szerzett -2 éves tapasztalat

• MS office magabiztos használata –word, power point

• Excel erős felhasználói szint

 

Előnyök:

Multinacionális vállalatnál vagy KKV szektorban szerzett tapasztalat

 

Feladatok:

• Személyügyi dokumentumok, nyilvántartások, táblázatok kezelése, naprakészen tartása, a HR osztály adminisztratív támogatása

• Dokumentáció összekészítése könyvvizsgálathoz, hatósági ellenőrzésekhez

• Üzemorvosi vizsgálatok szervezése, egyeztetése, nyilvántartása, nyomon követése

• Folyamatos kapcsolattartás, egyeztetés a munkavállalókkal és a társosztályokkal

• Munkaidő és szabadság nyilvántartások kezelése, egyeztetése, ellenőrzése

• Részvétel a HR osztály által szervezett Munkatársaknak szóló események lebonyolításában

 

Munkavégzés helye:

Budapest, 13. kerület, jól megközelíthető iroda

Amit mi kínálunk:

• Határozatlan idejű, teljes munkaidős munkaviszony

• Versenyképes jövedelem

• Cafetéria

• Rugalmas munkaidő és rendszeres home office lehetőség

• Szakmai kihívások, változatos feladatok, dinamikus környezet

 

Kezdés dátuma:

Kiválasztást követően azonnal

 

Jelentkezés módja: 

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, személyes adatait, szakmai életútját bemutató, fényképes önéletrajzát a karrier@csbo.hu címre „HR asszisztens” tárggyal kérjük megküldeni.

 

Jelentkezési határidő: 

2018.11.30.