Hírek

Néha a szülők is segítségre szorulnak


Szülőknek kívánnak segítséget nyújtani azok a klubszerű csoportfoglalkozások, amelyek januártól folyamatosan indulnak „A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” című kiemelt projekt keretében.

Kereki Judit a projekt szakmai vezetője, a kora gyermekkori intervenció szakértője elmondta, hogy a kora gyermekkori intervenciós ellátásra szoruló gyermekek csaknem 40 százaléka nem kapja meg a számára szükséges ellátást/szolgáltatást. A projekt célja, hogy a fogantatástól a tankötelezettség kezdetéig tartó életszakaszban a jelenleginél hatékonyabb, magasabb színvonalú, a szükségletekhez jobban igazodó ellátáshoz, szolgáltatásokhoz juthassanak hozzá a gyermekek és az őket nevelő családok.

Ehhez a szakemberek képzésén, fejlesztésén túl szükség van bizonyos strukturális változásokra is. Jelenleg az érintett ágazatokban dolgozó szakemberek egymástól elszigetelve, más-más szemlélettel és más-más szakmai protokollok szerint végzik a munkájukat. Az ágazatok közötti együttműködés közös irányelvek, protokollok, megfelelő szakmai, módszertani háttér kidolgozását igényli, amelynek eredményeképpen jól átlátható gyermekút segíti a gyermekek nyomon követhetőségét. Ezt a folyamatot támogatja az érintett (egészségügyi, szociális, köznevelési) ágazatok informatikai szakrendszereinek összekapcsolása is.

A projekt keretében korszerű, adaptált szűrési módszerek, vizsgálóeljárások kidolgozására és bevezetésére kerül sor. A szolgáltatási formák bővítése, nagyobb körben elérhetővé tétele mellett fontos szempont a családokkal való partneri együttműködés kialakítása, a szülők fokozottabb bevonása, széleskörű tájékoztatása, informálása.

A cél az, hogy – bármilyen fejlődésbeli eltérés esetén – a szülők felismerjék, mikor kell lépniük, és pontosan tudják, milyen esetben kihez kell fordulniuk.

Egyelőre 10 csoport indul Budapesten, a XIII. kerületben, januári kezdő időpontokkal. Tavasztól további kb. 60 csoport indulása szerepel a tervekben országosan, elsősorban megyeszékhelyeken, nagyobb városokban.

Jelentkezni a www.csbo.hu honlapon, a szuloszakembercsoportok@csbo.hu e-mail címen lehet, név és elérhetőség (telefonszám) megadásával.

Forrás: Család.hu