Hírek

„Adj egy percet az életért” - az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapja


Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapját minden évben szeptember 10-én tarják az egész világon az International Association for Suicide Prevention (IASP) és a WHO kezdeményezésére. Ez alkalomból, 2017. szeptember 8-án 10 órai kezdettel Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, a Magyar Pszichológiai Társaság és az ELTE PPK Pszichológiai Intézete fórumot rendez a karon.

A szervezett program célja, hogy felhívjuk a figyelmet a segítők összefogásának szerepére az öngyilkosság megelőzésben, hiszen a LESZ (Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége) statisztikai mutatói szerint a beérkezett több mint 100.000 hívás közül minden harmadikban benne van az öngyilkosság veszélye.

A különböző területet képviselő szakemberek, előadások és kerekasztal keretében vitatják meg, mivel lehetne hatékonyabbá tenni az öngyilkosságok megelőzését Magyarországon. A kerekasztalon részt vesz a „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” projekt szakmai vezetője is.

A világnap mottója ebben az évben: „Adj egy percet az életért”.

Kiegészítő rendezvényként Békéscsabán késő este a nemzetközi felhívás alapján a Csabagyöngye Kulturális Központ stégjén gyertyagyújtásra kerül sor. Ezzel támogatva az öngyilkosság megelőzését, emlékezve az elveszített szerettekre, segítve az öngyilkosság túlélőit.